A gonosz birodalma 32.

32. fejezet


ÁLARCOSBÁL



A KÉTÓRÁS ÚT ALATT Ryan három miniatűr scotchot gurított le. Azért pont ezt, mert ez volt a legerősebb, amivel ki tudták szolgálni. A repüléstől való félelme lassan háttérbe szorult. Az is sokat segített, hogy sima volt az útjuk, olyan sima, mintha a földön álltak volna, de a valódi ok valószínűleg az volt, hogy ezernyi más gondolat kavargott a fejében.
– Mit szúrtunk el, Mick? – kérdezte, amikor már az Alpok felett jártak.
– Mi semmit, csak éppen Sztrokov nem maga akarta elintézni a pápát. Valaki mással végeztette el a piszkos munkát.
– Akkor miért volt nála hangtompítós pisztoly?
– Megmondjam? Szerintem azért, hogy utána végezzen a merénylővel, és feltűnés nélkül elhagyhassa a teret. Nem a mi hibánk, Jack. Nem láthattunk bele a fejükbe.
– Kudarcot vallottunk – sóhajtott Jack.
– Meglehet. Attól függ, hol érték őszentségét a golyók. John szerint az egyik a mellkasán, egy másik a karján, a harmadik pedig vagy mellément, vagy csak súrolta. Vagyis az, hogy túléli-e vagy sem, egyedül azon múlik, hogy ki műti ebben a pillanatban is. – King vállat vont. – Nem rajtunk múlt, barátom.
– A francba! – morogta Ryan.
– Megtett mindent, ami kitelt öntől, Sir John?
Jack erre felkapta a fejét.
– Igen. Úgy értem, természetesen. Mindannyian azt tettük.
– Akkor hát nyugodjon bele, Jack. Én már tizenkét éve ezt csinálom. A dolgok néha terv szerint alakulnak, néha pedig nem. Ilyen kevés információ birtokában és ilyen kevés emberrel nem hiszem, hogy bárki is jobban csinálta volna. Maga elemző, nem igaz?
– De.
– Nos, ahhoz képest, hogy aktatologató, egészen jót alakított, és most már legalább tudja, hogy mit jelent terepen dolgozni. Itt aztán semmire sincs garancia. – King ivott egy kortyot az italából. – Nehogy azt higgye, hogy meg lehet ezt szokni. Két évvel ezelőtt elvesztettem Moszkvában egy ügynököt. Egy fiatal százados volt a Vörös Hadseregből. Rendes fickó, feleséggel, aprócska fiúgyermekkel. Agyonlőtték. Csak a jó ég tudja, hogy a családjával mi történt. Lehet, hogy munkatáborba dugták az asszonyt, vagy kiköltöztették egy isten háta mögötti szibériai városkába. Sohasem fogjuk megtudni. Névtelen, arctalan áldozatok. De áldozatok.

– AZ ELNÖK TOMBOL – közölte a helyetteseivel Moore. A füle még mindig égett a tíz perccel korábban folytatott beszélgetéstől.
– Ennyire bedühödött? – kérdezte Greer.
– Ennyire – erősítette meg a főigazgató. – Tudni akarja, hogy ki tette és miért, és lehetőleg még dél előtt.
– Az ki van zárva – jelentette ki Ritter.
– Ott a telefon, Bob. Hívja fel, és mondja meg neki – javasolta Moore. – Még soha nem látta ennyire dühösnek az elnököt, és gondosan ügyelt rá, hogy ez így is maradjon. Erre tessék…
– Szóval Jacknek igaza volt – mélázott Greer.
– Szerencsésen rátapintott az igazságra. De nem akadályozta meg – tette hozzá epésen Ritter.
– Nos, ez azért már valami, Arthur. Mondja az elnöknek ezt – javasolta Greer.
– Lehet, hogy az lesz. Azon tűnődöm, vajon mennyire jók az olasz orvosok.
– Mit tudunk a sérüléséről? – kérdezte Greer.
– Van egy súlyos mellkaslövése. A másik kettő nem vészes.
– Akkor hívja fel Charlie Weatherst a Harvardon, és kérdezze meg tőle, hogy szerinte mik az esélyei. – Ez Ritter volt.
– Az elnök már beszélt a Walter Reed henteseivel. Azt mondják, hogy van rá remény, de nem mernének mérget venni rá.
– Ez ismerős. Mindegyik, akit csak megkérdeznénk, ugyanazt mondaná: “ha én műteném, nem lenne vele semmi gond”. – Greernek voltak tapasztalatai a katonaorvosokkal. A vadászpilóták szerény ibolyák voltak hozzájuk képest.
– Fel fogom hívni Basilt, és megmondom neki, hogy küldöm a repülőt a Nyúlért. Ha Ryan addigra visszatért Londonba, akkor őt is a repülőn akarom tudni.
– Miért? – kérdezte Ritter.
– Hogy tájékoztasson minket az esemény előtti helyzetelemzéséről.
– Jézusom, Arthur – sóhajtott Greer. – Már vagy négy-öt napja tudunk a fenyegetésről.
– De mi magunk is beszélni akartunk az orosszal – felelte Moore. – Tudom, James. Tudom.

A REPÜLŐ LÉPCSŐJÉNÉL egy férfi állt. Nagyon úgy festett, mint akit a Century House-ból szalasztottak. A férfi Ryant nézte.
– Dr. Ryan, kérem, kövessen. A csomagját majd ön után hozzák – ígérte a pasas.
– Hová?
– A helikopterhez, hogy a RAF mildenhalli…
– Egy frászt. Amióta az egyik majdnem kicsinált, nem ülök helikopterre. Milyen messze van innen?
– Másfél óra autóval.
– Nagyszerű. Akkor kerítsen egy autót. – Jack a többiek felé fordult. – Kösz, hogy megpróbálták, fiúk. – Hálásan kezet fogott mindegyikkel. Tényleg kitettek magukért, pedig tudhatták, hogy senki sem fogja méltatni az erőfeszítéseiket. Eszébe jutott Sharp is. Kíváncsi lett volna, hogy vajon mit művelhet ebben a pillanatban Sztrokovval. Vagy inkább mégsem. Kingnek igaza volt. Nem akart tudni róla.

MILDENHALL az egyetemeiről híres Cambridge-től északra található. Ryan sofőrje Jaguart vezetett, mégpedig igen “sportosan”, ügyet sem vetve a brit utakra érvényes sebességkorlátozásokra. Miután elhúztak a RAF légi támaszpontját őrző ezred barakkjai mellett, az autó nem a kifutópályán várakozó gép mellé gurult, hanem egy alacsony, VIP-terminálnak tetsző aminthogy az is volt – épület mellé. Ott egy férfi Ryan kezébe nyomott egy telexet, amely húsz másodperccel később, miután elolvasta, egy “nagyszerű”-t csalt ki a címzettből. Jack ezután keresett egy telefont, hogy hazaszóljon.
– Jack? Hol a fenében vagy? – vonta kérdőre Cathy. Biztosan sokáig gyakorolta, mert ritkán beszélt így.
– Mildenhallban, a királyi légierő támaszpontján. Washingtonba kell repülnöm.
– Miért?
– Hadd kérdezzek inkább én valamit, szivi: mennyire jók az olasz orvosok?
– Úgy érted… A pápa miatt kérded?
– Igen – bólintott is hozzá, mintha Cathy láthatta volna.
– Minden országban akadnak jó sebészek. Jack, mit csinálsz? Ott voltál?
– Alig negyvenlábnyira tőle, Cath, de többet nem mondhatok, és te sem beszélhetsz róla senkinek, rendben?
– Oké – ígérte meg döbbent hangon a felesége. – Mikor jössz haza?
– Néhány nap múlva, remélhetőleg. Beszélnem kell néhány emberrel a központban, és utána valószínűleg hazaküldenek. Sajnálom, bébi, de ez van. Nos, milyen jók azok az orvosok?
– Nyugodtabb lennék, ha Jack Cammer műtené, de nekik is vannak jó orvosaik. Minden nagyvárosban vannak. Ha nem tévedek, a Padovai Egyetem a legrégebbi orvosi iskola a világon. A szemészeik ugyanolyan jók, mint a mieink a Hopkinsban. Ami az általános sebészeiket illeti, lennie kell legalább néhány nagyágyúnak, de aki szerintem a legjobb, az Jack. – John Michael Cammer a Hopkins sebészeti osztályát vezette, és állítólag piszok jól bánt a szikével. Cathy jól ismerte. Jack is találkozott vele néhányszor jótékonysági esték alkalmával, és lenyűgöző személyiségnek találta, de ahhoz, hogy eldönthesse, rászolgált-e a hírnevére, neki magának is orvosnak kellett volna lennie. – Ha a golyó nem roncsolta a májat vagy a lépet, a lőtt seb ellátása viszonylag egyszerű feladat. Veszélyt a belső vérzés jelenthet. Mint amikor Sally megsérült velem az autóban. Ha időben a kórházba kerülsz, és a sebész érti a dolgát, jó esélyed van életben maradni. Feltéve, hogy a májad és a léped nem sérült meg. A szívét nem érhette: abból a szögből ki van zárva. Én azt mondom, hogy elég jó esélye van a felépülésre. Nem fiatal már, és az most nem jó, de egy jó sebészcsapat csodákra képes, ha időben megkapják a sérültet. – Kellemetlen véletlenekről nem ejtett szót. Pedig a golyó megpattanhatott egy bordán, hogy a legváratlanabb irányban folytassa tovább útját a testben. Egyébként is, egy ötperces híradóbejátszás alapján nem lehetett diagnózist felállítani. A pápa esélyei tehát lehet, hogy “elég jók” voltak, de a kentucky derbin se mindig az a ló futott be elsőnek, amelyikre a legtöbben feltették a pénzüket.
– Kösz, bébi. Ha hazamentem, akkor talán többet is elmondhatok. Öleld meg helyettem a kicsiket, oké?
– Olyan fáradt a hangod.
– Fáradt vagyok, bébi. Zsúfolt napok állnak mögöttem. – És még álltak előtte. – Akkor viszlát.
– Szeretlek, Jack – emlékeztette Cathy.
– Én is szeretlek, bébi. Jó volt hallani.
Ryan több mint egy órát várt Zajcevre és a családjára – vagyis ha helikopterrel jön, akkor csak még többet várt volna. Jellemző, gondolta. Leült egy kényelmes kanapéra, és elszundított.
A Nyúl és családja autóval érkezett. Egy repülő őrmester felrázta Jacket, és a várakozó KC-135-ösre mutatott. Gyakorlatilag egy ablakok nélküli Boeing 707-es volt, amely képes volt más repülőket is ellátni üzemanyaggal. Az ablakok hiánya nem oldott a szorongásán, sőt éppen ellenkezőleg, de a parancs az parancs volt, így hát Jack felvánszorgott a lépcsőn, és keresett magának egy helyet a gép elejében. Alig szállt fel a gép, Oleg huppant le a szomszéd ülésre.
– Mi történt? – kérdezte riadtan.
– Elkaptuk Sztrokovot. Én magam, fegyverrel a kezében – közölte Ryan. – A gond az, hogy volt egy másik fegyveres is.
– Sztrokovot? Letartóztatták?
– Annak azért nem nevezném, de úgy döntött, hogy velünk jön a brit követségre. Most a SIS vendégszeretetét élvezi.
– Remélem, megölik a zvolocst – torzult el Zajcev arca.
Ryan nem válaszolt, de eltűnődött a kérdésen. Vajon bekeményítenek a britek? Ami azt illeti, elég csúnyán viselkedett brit földön, ráadásul a Century House-tól macskaugrásnyira.
– A pápa életben marad? – kérdezte a Nyúl. Ryant meglepte a kérdés. Lehet, hogy a pasast tényleg a lelkiismerete hozta át?
– Nem tudom, Oleg. Felhívtam a feleségemet. Ő sebész. Azt mondja, hogy ötven százalék az esélye az életben maradásra.
– Az már valami – gondolta hangosan Zajcev.

– NOS? – KÉRDEZTE Andropov.
Rozsdesztvenszkij ezredes még jobban kihúzta magát.
– Elnök elvtárs, egyelőre nem sokat tudunk. Sztrokov embere, mint tudja, rálőtt a pápára, és a mellkasán is megsebesítette. Sztrokov nem tudta likvidálni, mint terveztük, de hogy miért, az egyelőre rejtély számunkra. A római rezidentúránk már dolgozik az ügyön, megpróbálják kideríteni, hogy mi történt. Maga Goderenko ezredes vette kézbe az ügyet. Ennél többet csak akkor tudok mondani, ha Sztrokov ezredes visszatért Szófiába. A tizenkilenc órás járattal kell megérkeznie. Eddig tehát úgy tűnik, hogy részleges sikert könyvelhetünk el.
– Részleges siker nincs, ezredes! – jelentette ki hevesen Andropov.
– Elnök elvtárs, még a legelején felhívtam rá a figyelmét, hogy ez is egy lehetőség. Emlékezzen vissza. De még ha életben marad is a pap, egy darabig nem fog Lengyelországba utazni.
– Gondolom – morogta Jurij Vlagyimirovics.
– Márpedig ez volt az elsődleges cél, nem igaz?
– Da – ismerte el a KGB elnöke.
– Még nem jött üzenet?
– Nem, elnök elvtárs. Még be kell tanítanunk egy új kommunikációs tisztet a…
– Miért?
– Oleg Ivanovics Zajcev elvtárs és a családja meghalt egy szállodatűzben Budapesten. Ő volt a 666-os ügy kommunikátora.
– Miért nem tájékoztattak erről?
– Kivizsgáltuk az esetet, elnök elvtárs, és semmi gyanúsat nem találtunk – csitította Rozsdesztvenszkij. – A holttesteket Moszkvába hozattuk és illendően eltemettük. Mindhárman füstmérgezésben haltak meg. A boncolást egy szovjet orvos felügyelte.
– Biztos benne, ezredes?
– Ha óhajtja, felhozatom a vizsgálati jelentést – felelte magabiztosan Rozsdesztvenszkij.
Andropovnak nem volt kedve boncolási jegyzőkönyveket olvasni.
– Rendben. Ha bejön valami hír, tájékoztasson. És ha bármit megtud a lengyel állapotáról, azonnal jelentse.
– Parancsára, elnök elvtárs. – Rozsdesztvenszkij elhagyta a szobát, az elnök pedig folytatta azt, amit félbeszakított a 666-os ügy miatt. Brezsnyev egészségi állapota rohamosan romlott. Már nem sok volt hátra addig a napig, amikor a helyére léphet, és ez most mindennél fontosabb volt. Különben is, Rozsdesztvenszkijnek igaza volt. Ha életben is marad a lengyel, még hónapokig nem fog gondot jelenteni, és ez pillanatnyilag elég volt számukra.

– NOS, ARTHUR? – kérdezte Ritter.
– Lehiggadt valamelyest. Beszéltem neki a BEATRIX műveletről, és elmondtam, hogy a britek és mi is ott voltunk. Találkozni akar a Nyúllal, amint megérkezett. Szóval még mindig dühös, de most már legalább nem ránk. – Moore néhány perccel korábban tért vissza a Fehér Házból.
– A britek elkapták Sztrokovot – tájékoztatta Greer a főigazgatót. – Hinné, hogy maga Ryan csinálta? A bolgárt most a római követségükön tartják fogva. Nagyon úgy néz ki, hogy Sztrokov vezette az akciót, és ő bérelte fel a törököt, hogy rálőjön a pápára. A britek azt mondják, hogy egy hangtompítós pisztoly volt a kezében. Gondolom, azzal nyírta volna ki a merénylőt, miután az elvégezte a munkáját. Mint egykor a New York-i maffia tette, hogy eltüntesse egy leszámolás nyomait.
– A maga Ryanje kapta el? – kérdezte meglepetten a főigazgató.
– Egy kisebb hadseregnyi brit műveleti tiszt felügyelete alatt – tette hozzá Ritter. – Nos, James, előkészíthet egy újabb vállveregetést a szöszi fiacskájának.
Csak aztán el ne harapd a nyelved, amikor aláírod az ajánlólevelét, gondolta, és kis híján ki is mondta Greer.
– Most hol járhatnak?
– Valahol félúton. A légierő hozza őket – közölte Greer. – Becsléseik szerint tizenegy negyvenre érnek az Andrewsra.

A PILÓTAFÜLKÉNEK, mint kiderült, ablakai is voltak, és a személyzet egészen barátságosnak bizonyult. Jack természetesen nem tudta megállni, hogy ne kérdezze őket a baseballról. Mint kiderült, az Oriolesnak már csak egy meccset kellett megnyernie, hogy kicsinálhassa a Philliest. Ez jó hír volt. A pilóták nem tettek fel viszontkérdéseket Jacknek. Nem ő volt az első, akit ripsz-ropsz haza kellett szállítani az Államokba, meg különben is, sohasem kaptak egyenes választ. Hátul a Nyúl család békésen aludt. Ryan mélységesen irigyelte őket.
– Mennyi idő múlva érünk oda?
– Az ott már Labrador – mutatta a pilóta. – Még három óra, és megpillantjuk a kontinenst. Miért nem alszik egyet, uram?
– A levegőben nem tudok aludni – vallotta be Jack.
– Ne aggódjon, uram. Mi sem – mondta a másodpilóta. Ez viszont nagyon jó hír volt.

SIR BASIL CHARLESTON ezekben a percekben számolt be a kormányfőnek.
– Meséljen nekem erről a Sztrokovról – utasította a miniszterelnök.
– Meglehetősen kellemetlen alak – mondta C. – A merénylet pillanatában hangtompítós fegyvert tartott a kezében, tehát úgy véljük, azért volt ott, hogy likvidálja a merénylőt. A halottak nem beszélnek… csakhogy ez nem halt meg. Az olasz rendőrök most hallgatják ki. Török állampolgár, és fogadni mernék rá, hogy jó hosszú bűnlajstroma van. Az se lepne meg, ha kiderülne, hogy csempész volt a török-bolgár határon.
– Tehát az oroszok állnak a háttérben?
– Igen, asszonyom. Ez csaknem száz százalékig biztos. Tom Sharp, a római emberünk Sztrokovot interjúvolja a követségen. Majd meglátjuk, mennyire hűséges a gazdáihoz.
– Mit tegyünk vele? – kérdezte a miniszterelnök asszony. A választ kérdés formájában kapta, amire válaszolnia kellett. Megtette.

SZTROKOV NEM FOGTA FEL, hogy amikor Sharp kiejtette Alekszej Nyikolaj’ics Rozsdesztvenszkij és Ilja Fjodorovics Bubovoj nevét, a sorsa megpecsételődött. Csodálkozott rajta, hogy a brit hírszerzés ilyen mélyen beépült a KGB-be, de Sharp nem látta értelmét, hogy felvilágosítsa. A sokk és a brit által bevetett trükkök annyira megrendítették a bolgárt, hogy az, elfelejtve mindent, amit a kiképzések során belevertek, dalolni kezdett. A duettje Sharppal két és fél órán át tartott. Elejétől a végéig magnóra rögzítették.

RYAN UGYANÚGY robotpilótán volt, mint a Boeing, mielőtt leszállt volna az Andrews légi támaszpont 10-es kifutójára. Mióta is nem aludt? Huszonkét órája? Nagyjából. Tengerészgyalogos hadnagy korában (huszonkét évesen) sokkal jobban bírta ezt, mint most (harminckét évesen), két gyermek apjaként, egy stresszes nap után. Az ital is megtette a hatását.
A lépcső aljánál – az Andrewson még nem volt utashíd – két autó várta őket. Zajcevvel az elsőbe szálltak, Mrs. Nyúl és Nyuszika pedig a másodikban foglalt helyet. Két perccel később már a Suitland autópályán robogtak, D. C. irányába. Angliába érkezésükkel ellentétben Zajcev most nem gondolta azt, hogy ez maszkirovka, s amikor megkerülték a Capitolium épületét, a maradék gyanúja is – ha volt még egyáltalán – szertefoszlott. Ilyet még George Lucas se tudott volna meghamisítani, akármilyen jó passzban legyen is. Az autók átkeltek a Potomac folyón, és észak felé kanyarodva a George Washington autópályán haladtak tovább, míg el nem érték a Langley feliratú kijáratot.
– Tehát ez a Nagy Ellenség főhadiszállása – mondta a Nyúl.
– Én csak úgy gondolok rá, mint egykori munkahelyemre.
– Egykori?
– Nem tudta? Nagy-Britanniába küldtek.
A kihallgatást végző csapat a főbejárat előtti lépcsőn fogadta őket. Ryan csak Mark Radnert ismerte közülük, egy dartmouthi Oroszország-szakértőt, aki szeretett a CIA-nak dolgozni, de csak részmunkaidőben. Ryan most már értette, hogy miért. Amint az autó megállt, kiszállt, és Greerhez sietett.
– Fárasztó napok állnak maga mögött, fiam.
– Ennyire látszik rajtam?
– Milyen volt Rómában?
– Előbb mondja, mi van a pápával? – kérte Ryan.
– Sikeresen túl van a műtéten. Még kritikus az állapota, de megkérdeztük Charlie Weatherst a Harvardról, és azt mondja, hogy aggodalomra semmi ok. Ebben a korban műtét után mindenkit kritikus állapotúnak nyilvánítanak. Talán így akarják megfejni a biztosítót… Hacsak valami váratlan komplikáció közbe nem jön, meg fog gyógyulni. Charlie azt mondja, hogy egészen jó henteseket képeznek Rómában. Úgy véli, őszentsége három-négy héten belül hagyhatja el a kórházat. Az ő korában nem kapkodják el.
– Hála istennek. Amikor elkaptuk azt a rohadék Sztrokovot, azt hittem, hogy sikerült. Aztán meghallottam a lövéseket… Iszonyú volt, tengernagy úr.
– El tudom képzelni – bólogatott Greer. – De ezúttal a jó fiúk győztek. Ah, jut eszembe. Az Orioles elnyerte a kupát a Phillytől. Húsz perccel ezelőtt ért véget a meccs. Az új beállósuk, az a Ripken még nagyon sokra fogja vinni.
– Ryan – jött oda hozzájuk Moore. – Jól csinálta, fiam – szorongatta meg Jack kezét.
– Köszönöm, igazgató úr.
– Szép volt, Ryan – nyögte ki Ritter is. – Biztos benne, hogy nem akar elvégezni egy tanfolyamot a Farmon? – A kézfogása meglepően baráti volt. Ihatott egy-két pohárkával az irodájában, hogy feloldódjon, gondolta Jack.
– Uram, ebben a pillanatban legszívesebben visszamennék történelmet tanítani.
A társaság bement az épületbe, elhaladt a szolgálat közben elhunyt tisztek emlékfala előtt – sokuknak még most is titkosítva volt a neve –, és beszállt a vezetőségi liftbe. Zajcevéket az épület szállórészébe vezették. Jack követte az igazgatókat Moore irodájába.
– Mennyire jó az új tapsifülesünk? – kérdezte a főigazgató.
– Nos, a pápát illetően helytállóak voltak az értesülései, uram – felelte meglepetten Ryan. – A britek is boldogok, hogy felhívta a figyelmüket a MINISZTER-re. Kíváncsi vagyok, ki lehet CASSIUS.
– Meg NEPTUN – tette hozzá Greer. A haditengerészetnek biztonságos kommunikációs csatornákra volt szüksége, és James Greernek még mindig akadt jó néhány kék egyenruhája a gardróbban.
– Más?
– Gondolta volna bármelyikünk is, hogy az oroszok ennyire el vannak keseredve? Úgy értem, persze, hogy a pápa bizonyos értelemben veszélyt jelentett számukra, és jelent még most is, de a fenébe, ez akkor is őrültség volt tőlük! – ömlött a szó Ryanből. – Nekem nagyon úgy tűnik, hogy nagyon sötétnek látják a saját helyzetüket, és nem ártana kihasználni ezt. – Az alkohol és a kimerültség együttes hatása megoldotta a nyelvét. Már egy fél napja rágódott ezen, és most végre szabad folyást engedhetett a gondolatainak.
– Hogyan? – kérdezte Ritter, nem felejtve el, hogy Ryan állítólag pénzügyi zseni.
– Mondok valamit: a katolikus egyház nem lesz boldog, márpedig Kelet-Európában rengeteg katolikus él. Ha intelligensen közelítjük meg az egyházat, lehet, hogy hajlandóak lesznek együttműködni velük. Tudom, hogy imádnak megbocsátani a vétkezőknek, de ehhez előbb gyónniuk kell.
Moore felvonta a szemöldökét.
– A másik pedig az, hogy a gazdaságuk nagyon gyenge lábakon áll – folytatta Jack. – Sokkal ingatagabb, mint azt az elemzőink gondolják.
– Hogy érti ezt? – kérdezte Greer.
– A jelentések, amelyeket elemeznek, a hivatalos moszkvai anyag részét képezik, így van, uram?
– És éppen ezért nem kis fáradságunkba kerül megszerezni – jegyezte meg Moore.
– De miért hiszünk azoknak a jelentéseknek, uram? – tette fel Ryan a kérdést. – Csak azért, mert a Politbüró is megkapja? Mi tudjuk, hogy ők hazudnak nekünk és hazudnak a saját népüknek. Miért ne hazudnának saját maguknak is? Ha én lennék náluk a pénzügyi felügyelet vezetője, a fele társaságot börtönbe csukatnám a pénzügyi mutatók meghamisításának a vádjával. Amit leírnak, annak semmi köze a valósághoz. A gazdaságuk az összeomlás szélén van. Elég lenne megpöccinteni, és porrá omlana.
– Maga szerint hogyan érhetnénk ezt el, Ryan? – kérdezte Ritter. Néhány nappal ezelőtt ő is ugyanerre a következtetésre jutott a tervezőivel, de erről még Moore sem tudott.
– Honnan szerzik a valutát? Úgy értem, miből?
– A kőolajból – válaszolta meg a kérdést Greer. – Az oroszok ugyanannyi kőolajat exportálnak, mint a szaúdiak.
– És ki kontrollálja a kőolaj világpiaci árát?
– Az OPEC.
– Na és az OPEC-et?
– A szaúdiak.
– Ők pedig a barátaink, nem igaz? – mutatott rá Jack. – Tekintsük a Szovjetuniót megszerzendő vagyonnak, ahogy azt a Merrill Lynchnél is tettük a cégekkel. A “vállalat” maga semmit sem ér a rossz vezetés miatt, de a benne rejlő lehetőségek annál inkább. Ezt nehéz belátni. – Még egy kimerült, másnapos fickónak sem, ötezer mérföld repülés után, gondolta hozzá. A CIA-nak sok okos ember dolgozott, de a legtöbben nem merték kiaknázni a képességeiket, mert féltek, hogy a hivatal rossz néven veszi ezt. – Senki nincs itt, aki mer másképp gondolkodni?
– Bob? – nézett a műveleti igazgatóra Moore.
Ritternek egyre jobban tetszett a fiatal elemző.
– Ryan, olvasott valaha Poe-t?
– A középiskolában – felelte Ryan. Nem értette a kérdést.
– Emléksziké vörös halál álarca című novellára?
– Amelyikben a pestis meglátogatja a partit, hogy elrontsa a mókát?
– Pihenje ki magát, és mielőtt visszarepülne Londonba, jöjjön be hozzám. Szeretném beavatni valamibe.
– Jól hangzik, uraim. Hol eshetek össze éjszakára? – kérdezte Jack, hogy ha még nem vették volna észre, most ők is észrevegyék: már alig áll a lábán.
– A Marriottban foglaltunk le magának szobát, Ryan. Mindent elintéztünk, csak a nevét kell megmondania a recepciósnak. Az autó a bejáratnál várja. Most menjen – mondta neki Moore.
– Lehet, hogy nem is olyan ostoba, mint hittem – dünnyögte Ritter.
– Ezek szerint maga se olyan reménytelen eset, mint amilyennek látszott – jegyezte meg mosolyogva Greer, miközben a Moore asztalán álló whiskysüvegért nyúlt. Most volt okuk az ünneplésre.

MÁSNAP REGGEL az olasz H Tempó című napilap arról számolt be, hogy egy bolgár turistát holtan találtak bérelt autójában. Az orvos szakértői vizsgálat szerint tiszta ügy volt, a férfival egy váratlan szívroham végzett. Hogy a lelkiismerete mennyire volt tiszta, arra nem tért ki a jelentés.

Vége